Sok tévhit, pontatlanság kering a köztudatban, amelyet nem árt rendbe tennünk egy kicsit. Edith Piaf természetesen nem volt szent, de olyan zűrös sem, mint amilyennek állítják azt legtöbben. A mai bejegyzésben egy kicsit mélyebbre ásunk az alkohol, a drog és a férfiak témájában.
Az alkohol
Talán az egyik legkényesebbel kezdeném, ami (sajnos) mindenkinek eszébe jut, ha meghallja a Piaf nevet. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez az időszak mindössze 7 évig tartott, nem egy életen át. Ezért nem tartom pontosnak, hogy csak ez alapján ítéljünk meg egy embert, akinek volt egy megcsúszása az életében. Tény, hogy fiatal korában sem vetette meg az alkoholt, de mégis ki az, aki igen? Amikor 22 évesen elkezdett komoly énekesnőként dolgozni véget ért a lázadó korszak, a bárok. Teljességgel megélte fiatalságát.
12 évvel később, 1949-ben, amikor meghalt szerelme, Marcel Cerdan nem szórakoztatottságból nyúlt az italhoz. Felejteni akart, ám később beleesett az alkohol fogságába. (Amit itt zárójelesen megjegyeznék, egyetlen egy kép sincs a részeg Piafról vagy botrányos cikk. Az évek alatt ez a dolog nagyban el lett túlozva.)
1956-ban (karrierje csúcspontján) egy álom hatására, amelyben a halott kislányát látta sírni, elment egy elvonó kúrára, hogy meggyógyuljon.
Két végtelen napon át üvöltöttem. Teljes delíriumban vergődtem az ágyamon. Magam körül fehér köpenyes, nagy, vigyorgó fejű törpék nyüzsgő tömegét láttam. (…) Azt hittem megbolondulok. Az ápolónők lefogtak az ágyamon, letörölték az arcomon egybefolyó verítéket és könnyeket.
mesélte Edith az elvonóról.
Végigcsinálta. Meggyógyult. Olyat tett, amire sokan nem képesek. Viszont sajnos ez az időszak olyannyira tönkretette a máját, hogy majd 7 évvel később, 1963-ban ez lesz, amibe belehal. Azonban ez a maradék 7 év rendkívül tartalmas lesz: 1957-ben másodjára is telt házas koncertet ad a new yorki Carnegie Hall-ban, 1958-ban ünnepeli századik fellépését az Olympiában, amelyre több mint 200.000-ren mennek el, 1959-ben egy újabb turné az USÁ-ban, 1960/61-ben kirobbanó sikert arat az Olympiában (ez volt Franciaországban karrierje csúcspontja), 1962-ben a “Non je ne regrette rien” című dala aranylemez lesz. 1963-ban kezdték volna el forgatni az életéről szóló filmet, amelyre kiutazott volna az Egyesült Államokba, azonban október 10-én meghalt.
A drog
Szervezete egy orvosi gondatlanság miatt szokott rá a morfiumra, amellyel egy autóbalesete után (1951. augusztus 14.) találkozott a kórházban, miután eltört a keze és néhány bordája. Sosem akarta “elringattatni” a testét, vagy valamely más állapotba kerülni. Egyel több injekció a kelleténél, 4 évnyi szenvedést okozott neki.
Valahányszor megmozdítottak, üvöltöttem a fájdalomtól. Ekkor adta be az első injekciót egy ápolónő. Megszűnt a fájdalom. De amint az injekció hatása elmúlt, újrakezdődtek a fájdalmak. Újabb injekciót követeltem. Ameddig csak lehetett húzták. De annyira szenvedtem, hogy végül csak beadták. Ez lett a vesztem.
emlékezett vissza.
Éveken át megpróbált leszokni a szerről de sikertelenül. Ez olyannyira elkeserítette, hogy egy napon majdnem öngyilkos lett. Ilyen lelki állapottal vágott neki egy 90 napos turnénak egy cirkusszal 1954 nyarán, ahol a mikrofonba kapaszkodva, elfelejtve a szöveget énekelt. Amikor visszatért Párizsba, harmadjára is neki vágott az elvonónak.
Délelőtt 11-től délután 5-ig úgy üvöltöttem, mint egy őrült. A lepedőt marcangoltam. Az ágyamon görnyedve sírtam, hörögtem, habzott a szám. (…) Miből merítettem erre az erőt? (…) Mialatt az ágyamon vonaglottam, egy arc jelent meg a szemem előtt: anyám arca… Anyámé, aki két napos koromban elhagyott, és akire 15 év múlva találtam rá a Pigalle-on, egy nyomorúságos odúban, egy ágyon elterülve, amint ezt hörögte: “Az adagomat akarom…”
számolt be az esetről.
1954-ben meggyógyult, három évvel később, 1957-ben az alkoholról is leszokott. Többé nem volt drogfüggő és alkoholista.
“Nincs olyan pillanat, amikor ne lennék szerelmes” – A férfiak
Mint, ahogy imént is olvasható, Piaf nem volt szent természetesen, de közel sem volt “kurva”. Egyszerűen Marcel halála után mindenkiben őt kereste, és hamar rájött, hogy váltania kell, ha valóban az igazit keresi. Drámai személyisége volt: üvöltve nevetett, ordítva sírt, ha valakit szeretett annak a csillagokat is lehozta, akit utált, azt ott leckéztette meg, ahol tudta, olykor rendkívül kegyetlenül. Ha szerelmes volt, azonnal oda adta magát az adott férfinek. Ám hamar kihűlt a láng, hisz Marcelt soha többé nem találta meg senkiben.
Egyre kétségbeesettebben hajszoltam egyik férfit a másik után; szenvedélyesen szerettem volna végre megállapodni, de sehogy sem sikerült
vallotta be később.
“Epilógus”
Rengeteg hibát elkövetett az életében, hisz ő is ember volt. Jogunk van ítélkezni, de teljesen szükségtelen, hisz sokszor nem azt látjuk amit kell. Nem azt látjuk, hogy sikeresen elhagyta az alkoholt és a kábítószert, ami csak nagyon keveseknek sikerül, hogy mennyire bátor és erős volt, hogy mennyi csodálatos dalt ajándékozott nekünk… Nem célom senkit sem “megtéríteni”, csupán eloszlatni a tévhiteket, pontatlanságokat.
Csak azt szeretném, hogy, aki elolvasta gyónásomat (…), miután végig hallgatott, mondja azt: Bocsánatot érdemel, mert tudott szeretni.
Edith Piaf, 1963.
0 hozzászólás