A második világháború utáni időszak egyik legkiemelkedőbb dala, amely a nyomasztó közhangulatba utat tört magának, és egy kis reményt hozott a lelkileg kimerült embereknek. Azóta éneklik angolul, németül, olaszul, spanyolul, magyarul és számos más nyelven. Dallamát az egész világon ismerik, rengeteg filmben dolgozták már fel. Vajon Edith Piaf gondolta, hogy egy örökzöld slágert ír, azon az ominózus délután?

Kezdeti nehézségek

Érdekes tény, hogy nem Edith Piaf volt a dal első előadója, annak ellenére, hogy ő írta a szöveget és a zenét is. 1945-ben a háborút lezárva a Champs Elysée-n italozott Marianne Michel barátnőjével, aki éppen akkor kezdte az éneklést és egy olyan dalt keresett, ami befuttathatná őt. Piaf még azon a délután a bár papírabroszára írt egy dalszöveget, és mellé eldúdolta a dallamot is. A La vie en rose el is készült, amit szívességből írt a barátnőjének, hogy segítse pályafutását. Fogalma nem volt mit adott ki a kezéből.

A neheze még csak ezután következett. Akkoriban Franciaországban a S.A.C.E.M nevű szerzői-jogi irodában kellett bejelenteni a szöveget és a zenét is, hogy a szerzők / előadók bevételt szerezzenek a munkájuk után. Viszont ehhez vizsgát kellett tenni először, mint dalszövegíró vagy zeneszerző. Piaf ekkor már túl volt a szövegírói vizsgán, amit a háború alatt tett le (habár először megbukott rajta). Zeneszerzőként képtelen lett volna levizsgázni, így keresnie kellett valakit, aki a nevét adja a dal zenéjéhez.

A komponista zseni, Marguerite Monnot azonnal visszautasította az ajánlatot, mondván, hogy “sületlenség” az egész dal. Valószínűleg ez volt élete egyik legnagyobb tévedése. Piaf kétségbeesve tovább járt zeneszerzőkről zeneszerzőkre, még végül Louiguy (A “Bravo pour le clown” zeneszerzője) beleegyezett.

A teljes kétségbeesés szélén álltam, amikor Louiguy beleegyezett, hogy a nevét adja, pedig már azt gondoltam, hogy soha nem szerzem meg. Nem hiszem, hogy valaha is megbánta volna…

– írta Piaf 1958-as visszaemlékezésében.
A La vie en rose legelső változata, Marianne Michel előadásában, két évvel Edith Piaf verziója előtt.

Boldog vagyok, hogy ezt a sanzont az ő számára írtam, boldog, hogy örömet szereztem vele neki. De egy kicsit mindig sajnálni fogom, hogy nem én énekelhettem el először.

Egy lépés a halhatatlanság felé – Piaf változata

1947. január 4-én Edith Piaf úgy döntött, hogy lemezre énekli a dalt, melyet Guy Luypaerts hangszerelt. A szöveg néhány során is változtattak és egy teljesen egyedi változat született, ami bevéste magát a zenei történelembe. Marianne Michel lemeze is sikeres volt, de Piaf feldolgozása után az emberek teljesen megfeledkeztek róla. A neve eggyé vált a dallal.

Piaf változata

1947. novemberében kivitte az Egyesült Államokba, ahol félig franciául és félig angolul, egy nagyon gyenge fordításban énekelte “You’re too dangerous chérie” címen. Ezután jött az újabb, jelentősen sikeresebb verzió, a “Hold me close and hold me fast“, melyet Louis Armstrong is műsorára tűzött. A kis veréb dala elindult a világhírnév útján.

Magyarországon már a megjelenés évében, 1947-ben megszületett az első magyar feldolgozás Nagykovácsi Ilona előadásában, a “Semmi sem történt talán“. Pár évvel később Ferrari Violetta is megpróbálkozott Bradányi Iván “Álmaimban látlak én” című fordításával. A szöveghű változatra évtizedeket kellett várni, amely 1970-ben érkezett Reményi Gyenes Istvántól, a “Rózsaszínű élet” címmel.

A La vie en rose utóélete

Rengeteg film, zenész dolgozta fel a dalt. Legtöbben harmonikán ismerik, ami sokaknak Párizst jelenti, hisz az utcai zenészek elengedhetetlen műsorszáma. Kevés ilyen könnyűzenei mű élte meg a hetvenedik életévét úgy, hogy a fél világ még mindig ismeri és szereti.


1998-ban a Grammy bizottság úgy döntött, hogy Edith Piaf a La vie en rose-zal bekerülhet a Grammy Hall of Fame-be, hisz megfelelt a feltételeknek: mindazon hangfelvételek, amelyek maradandó minőséget képviselnek vagy zenetörténeti jelentőségűek. Ez a cím több szempontból jelentős, hisz kortársai közül ő kerülhetett be ide egyedül, és maga a lista csupán bő 1000 dalt tartalmaz világszinten.


Ki gondolta volna, hogy egy délutáni italozgatás zenetörténelmi jelentőségű lesz…

Kategória: Életrajz

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé.