Alkoholista, drogos ringyó? Milyen is volt valóban Edith Piaf?

Sok tévhit, pontatlanság kering a köztudatban, amelyet nem árt rendbe tennünk egy kicsit. Edith Piaf természetesen nem volt szent, de olyan zűrös sem, mint amilyennek állítják azt legtöbben. A mai bejegyzésben egy kicsit mélyebbre ásunk az alkohol, a drog és a férfiak témájában.

Az alkohol

Talán az egyik legkényesebbel kezdeném, ami (sajnos) mindenkinek eszébe jut, ha meghallja a Piaf nevet. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez az időszak mindössze 7 évig tartott, nem egy életen át. Ezért nem tartom pontosnak azt, hogy alkoholistának nevezzünk egy olyan embert, akinek volt egy megcsúszása az életében. Tény, hogy fiatal korában sem vetette meg az alkoholt, de mégis ki az, aki igen? Amikor 22 évesen elkezdett komoly énekesnőként dolgozni véget ért a lázadó korszak, a bárok. Teljességgel megélte fiatalságát.

12 évvel később, 1949-ben, amikor meghalt szerelme, Marcel Cerdan nem szórakoztatottságból nyúlt az italhoz. Felejteni akart, ám később beleesett az alkohol fogságába. (Amit itt zárójelesen megjegyeznék, egyetlen egy kép sincs a részeg Piafról vagy botrányos cikk. Az évek alatt ez a dolog nagyban el lett túlozva.)
1956-ban (karrierje csúcspontján) egy álom hatására, amelyben a halott kislányát látta sírni, elment egy elvonó kúrára, hogy meggyógyuljon.

Két végtelen napon át üvöltöttem. Teljes delíriumban vergődtem az ágyamon. Magam körül fehér köpenyes, nagy, vigyorgó fejű törpék nyüzsgő tömegét láttam. (…) Azt hittem megbolondulok. Az ápolónők lefogtak az ágyamon, letörölték az arcomon egybefolyó verítéket és könnyeket.

mesélte Edith az elvonóról.

Végigcsinálta. Meggyógyult. Ez az, amivel foglalkoznunk kellene, hisz olyat tett, amire sokan nem képesek. Viszont sajnos ez az időszak olyannyira tönkretette a máját, hogy majd 7 évvel később, 1963-ban ez lesz, amibe belehal. Azonban ez a maradék 7 év rendkívül tartalmas lesz: 1957-ben másodjára is telt házas koncertet ad a new yorki Carnegie Hall-ban, 1958-ban ünnepeli századik fellépését az Olympiában, amelyre több mint 200.000-ren mennek el, 1959-ben egy újabb turné az USÁ-ban, 1960/61-ben kirobbanó sikert arat az Olympiában (ez volt Franciaországban karrierje csúcspontja), 1962-ben a “Non je ne regrette rien” című dala aranylemez lesz. 1963-ban kezdték volna el forgatni az életéről szóló filmet, amelyre kiutazott volna az Egyesült Államokba, azonban október 10-én meghalt.

A drog

Szervezete egy orvosi gondatlanság miatt szokott rá a morfiumra, amellyel egy autóbalesete után (1951. augusztus 14.) találkozott a kórházban, miután eltört a keze és néhány bordája. Sosem akarta “elringattatni” a testét, vagy valamely más állapotba kerülni. Egyel több injekció a kelleténél, 4 évnyi szenvedést okozott neki.

Valahányszor megmozdítottak, üvöltöttem a fájdalomtól. Ekkor adta be az első injekciót egy ápolónő. Megszűnt a fájdalom. De amint az injekció hatása elmúlt, újrakezdődtek a fájdalmak. Újabb injekciót követeltem. Ameddig csak lehetett húzták. De annyira szenvedtem, hogy végül csak beadták. Ez lett a vesztem.

emlékezett vissza.

Éveken át megpróbált leszokni a szerről de sikertelenül. Ez olyannyira elkeserítette, hogy egy napon majdnem öngyilkos lett. Ilyen lelki állapottal vágott neki egy 90 napos turnénak egy cirkusszal 1954 nyarán, ahol a mikrofonba kapaszkodva, elfelejtve a szöveget énekelt. Amikor visszatért Párizsba, harmadjára is neki vágott az elvonónak.

Délelőtt 11-től délután 5-ig úgy üvöltöttem, mint egy őrült. A lepedőt marcangoltam. Az ágyamon görnyedve sírtam, hörögtem, habzott a szám. (…) Miből merítettem erre az erőt? (…) Mialatt az ágyamon vonaglottam, egy arc jelent meg a szemem előtt: anyám arca… Anyámé, aki két napos koromban elhagyott, és akire 15 év múlva találtam rá a Pigalle-on, egy nyomorúságos odúban, egy ágyon elterülve, amint ezt hörögte: “Az adagomat akarom…”

számolt be az esetről.

1954-ben meggyógyult, három évvel később, 1957-ben az alkoholról is leszokott. Többé nem volt drogfüggő és alkoholista.

“Nincs olyan pillanat, amikor ne lennék szerelmes” – A férfiak

Mint, ahogy imént is olvasható, Piaf nem volt szent természetesen, de közel sem volt “kurva”. Egyszerűen Marcel halála után mindenkiben őt kereste, és hamar rájött, hogy váltania kell, ha valóban az igazit keresi. Drámai személyisége volt: üvöltve nevetett, ordítva sírt, ha valakit szeretett annak a csillagokat is lehozta, akit utált, azt ott leckéztette meg, ahol tudta, olykor rendkívül kegyetlenül. Ha szerelmes volt, azonnal oda adta magát az adott férfinek. Ám hamar kihűlt a láng, hisz Marcelt soha többé nem találta meg senkiben.

Egyre kétségbeesettebben hajszoltam egyik férfit a másik után; szenvedélyesen szerettem volna végre megállapodni, de sehogy sem sikerült

vallotta be később.

“Epilógus”

Rengeteg hibát elkövetett az életében, hisz ő is ember volt. Jogunk van ítélkezni, de teljesen szükségtelen, hisz sokszor nem azt látjuk amit kell. Nem azt látjuk, hogy sikeresen kigyógyult az alkoholizmusból és kábítószer függőséből, ami csak nagyon keveseknek sikerül, hogy mennyire bátor és erős volt, hogy mennyi csodálatos dalt ajándékozott nekünk… Nem célom senkit sem “megtéríteni”, csupán eloszlatni a tévhiteket, pontatlanságokat.

Csak azt szeretném, hogy, aki elolvasta gyónásomat (…), miután végig hallgatott, mondja azt: Bocsánatot érdemel, mert tudott szeretni.

Edith Piaf, 1963.

Edith Piaf utolsó hónapjai

Drágán fizetek meg az ostobaságaimért.

mondta sírva Hugues Vassalnak, egyik bizalmasának, fényképészének.

Amikor 1963 nyarán megjelent férjével, Theóval a nizzai reptéren, a rajongók, újságírók egyáltalán nem sejtették, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy látják szeretett énekesnőjüket. Innen kocsival mentek tovább a fél órára fekvő Saint-Jean Cap Ferrat-ban lévő “La Serena” nevű villába. A visszatérés reményében töltötte itt a nyarat.

La Serena (1963. május 31. – július 31.)

A Serena Villa éppen ideális volt a pihenésre, hiszen csodálatos tájon feküdt el. Hatalmas kertje volt, medencével és egy sziklába vájt lépcső a tengerparthoz, a magán strandhoz. A napok békésen, jó hangulatban teltek el. Edith állapota javulni kezdett és képes volt elénekelni az egyik legnehezebb dalát az “Hymne á l’amour”-t, ami ezelőtt pár hónappal lehetetlennek tűnt. Hangulatát a régi barátok látogatása is javította. Raymond Asso, aki a karrierje elején segítette, Charles Aznavour, Michel Emer, az egyik dalszerzője. Sajnos megjelentek az élősködők is, akik anyagi támogatást remélve látogattak el a villába.

Edith-nek diétáznia kellett, mivel a mája ekkorra már szinte teljesen leállt. A jó hangulatnak e diéta megszegése vetett véget, melyet egy Max nevű kéretlen vendég hatására tett meg – az ápolónője tiltásának ellenére. “Egyen azt ami jól esik, ne hallgasson az orvosokra!”. Két nap múlva máji eredetű kómába esett, amiből csak 48 óra múlva tudták felébreszteni. Állapota tovább romlott.

La Gatouinére (1963. július 31 – augusztus 29.)

A csapat július végén kénytelen volt továbbköltözni egy kisebb, olcsóbb villába, ugyanis a szerzői jogdíj elég csekély volt, hogy egy ilyen hatalmas házat béreljenek. A személyzetet vissza küldték a párizsi lakásba Theóval, aki ekkor kezdte el forgatni első filmjét a “Judex”-et. Edith mellett a titkárnője Danielle, a harmonikása Marc és az ápolónője Simone maradtak. A helyzet sajnálatosan tovább romlott: egy helyi orvos rossz vízhajtót írt fel, mivel nem látta Edith kórlapját, ami következtében visszaesett és azonnal kórházba kellett szállítani. Ismét egy máji eredetű kóma. Az erősítő infúzióknak hála pár nap múlva vissza nyerte tudatát.
Eközben Danielle és Marc elkezdtek építeni a kertjükben, Saint-Antonin Noble-Val-ban egy kis menedéket Edith-nek, ahol majd pihenhet később, messze a zajos Párizstól. Az épület októberre elkészült, de sajnos sosem lakta be senki…

Miután kiengedték Edith-et, átköltöztek Plascassier-be,a L’enclos de la Rourée villába, az utolsó állomásra…

L’enclos de la Rourée (1963. augusztus 29 – október 10.)

A kimerültség úrrá lett rajta, amikor beköltöztek új szállásukra. A legtöbbször valaki karjába kapaszkodva, totyogva sétált a kertben, amíg tartott a jó idő. Utolsó szenvedélye a Francia Történelem I. kötetének olvasása volt, amely olykor kimerítette, így az ápolónő olvasott fel neki belőle. Továbbá visszatérését tervezgette, ám a körülötte lévők jól tudták, hogy Edith sosem fog már énekelni. Egy gála estet szeretett volna tartani a Chaillot Palotában az egészségügy számára. A dalok sorrendjét is összeállította. Sokszor hallgatott zenét, Jacques Brel dalait, aki az egyik kedvence volt. Brel egy dalt is írt számára, melynek Charles Dumont szerezte a zenéjét. “Je me remets á toi”. Többek között ez a dal is tovább éltette visszatérésének álmát. Nagyon szerette volna elénekelni.

Itt tartózkodása alatt többször kapott afáziás rohamot, amely a beszédkészség teljes leblokkolásával jár. Edith kezdte feladni a harcot, és napról napra egyre magába zuhant.

Az, aki egykor Piaf volt, most ebben a sötét hangulatú házban múlatta az időt, fülét hegyezve, lesve a kavicson a lépések zörejét, vagy a messzeségből a motorzúgást: egy barát látogatását remélve. De a vendégek megritkultak.

írta Jean Noli egyik utolsó találkozásukról.

Ahogy telt az idő úgy halványodott a visszatérés reménysugara. Az egyik este meghallgatta saját lemezeit és rádöbbent, hogy sosem fog tudni majd énekelni már. Elterülve az ágyon zokogva talált rá Simone. Elég nehéz lehetett, talán sosem sikerült, elfogadni a tényt, hogy ő a nagy Piaf, aki telt házat csinált New Yorkban a Carnegie Hallban kétszer is, aki a legünnepeltebb francia előadó volt, most magatehetetlenül szenved messze Párizstól.

Az utolsó nap, az utolsó éjszaka (1963. október 9-10.)

Október 9. reggelén olyan gyengeség fogta el, hogy magától képtelen volt elmenni a fürdőszobáig. Az a pár méter szörnyen kimerítette, és azonnal vissza kellett fektetni őt aludni. Az ebédet már jó kedvűen fogyasztotta, letudott sétálni a lépcsőn az ebédlőig, azonban miután ezt befejezte borzalmas fájdalom fogta el a lábait, így azonnal visszafeküdt. Az ápolónő próbálta masszírozni, borogatni, de minden hiába volt. A legkisebb érintés is fájt neki. Egészen estig aludt, amikor felriadt rémálmából. Ekkor Simone próbálta megnyugtatni. Edith beszámolt terveiről, ebben a visszafordíthatatlan helyzetben nyerte vissza önbizalmát.

Edith ismét elaludt. Simone éjszaka be nézett a szobába, hogy jól van-e. Kómában volt, álmában belsővérzést kapott. Az ápolónő tudta, hogy innen már nincs visszaút. Nem tudott már mit tenni, csak megkönnyíteni a halálát. Borogatta és mellette maradt. Nem sokkal később Danielle is megérkezett Cannes-ból a gyógyszerrel, de hiába. Várták a véget. 12:45-kor szenvedő teste örökre megnyugvásra talált.

Edith hirtelen felemelkedett. Kék szemei kinyíltak, csodálatosan csillogtak és a láthatatlanra meredtek. Majd visszazuhant. 13:10 volt. Lezártam Edith szemeit.

emlékezett vissza Simone, az ápolónő, aki rossz időpontot írt zavarában. (12:45 helyett 13:10-et)

Edith Piaf Amerikában

Sikeresnek lenni a szülőhazámban, Franciaországban, ahol az emberek ugyanazt a nyelvet beszélik, és megértik, semmiség: a célom egy nemzetközi karrier. Megakarom ríkatni az embereket, annak ellenére, hogy nem értik szavaimat.

számolt be terveiről Edith.

Talán furcsán hangzik, de eleinte nem mentek a dolgok zökkenőmentesen. A nagy Edith Piaf kudarcot vallott New Yorkban. A sajtó célpontjává vált és mindent elkövettek azért, hogy ezt az ő tudtára is hozzák. A dolgok, azonban gyökeresen megváltoztak később, olyannyira, hogy az USA területén a mai napig ő az egyik legismertebb, legkedveltebb francia előadó.

Az első turné (1947-1948)

Az 1946/47-es év jelentős volt Edith karrierje szempontjából. Akkoriban a 9 fiúból álló Les Compagnons de la chanson-nal turnézott, és bejárták Európa valamennyi országát:

  • 1946. 02.22 – 03.07.
    Svájc
  • 1946.04.07-17.
    Németország
  • 1946. 07.12-15.
    Belgium
  • 1946.09.02-20.
    Görögország
  • 1947.01.31.-02.13.
    Belgium
  • 1947.03. 12.-24.
    Svájc
  • 1947.04.07.-27.
    Norvégia
  • 1947.06.01.-22.
    Svédország

A hatalmas sikereknek köszönhetően, a lista következő állomása az USA volt 1947 őszétől 1948 tavaszáig.
A Francia Rádió élőben közvetítette az USÁ-nak utolsó párizsi fellépését.

Biztosak vagyunk benne, hogy szeretni fogják őt. Vigyázzanak rá, és küldjék vissza nekünk mihamarabb”

zárta a közvetítést angolul a riporter.

Érkezésükkor ellepték őket az újságírók, hisz Edith “Franciaország legnagyobb énekesnője” néven lett beharangozva, ezért izgatottan várták már. A sajtótájékoztató után október 30-án kezdte turnéját New Yorkban, a Playhouse Színházban.

Több mint egy hónapnyi szenvedés, küzdelem várt rá, ugyanis akármit tett, nem tudott megfelelni az amerikaiaknak. Számukra Párizs és Franciaország nem egy törékeny, alacsony, fekete ruhás nő volt. Vidámságra, színekre vágytak. Hatalmas bukás volt.

December 6-án lejárt a szerződése a Playhouse-ban. A következő állomás a híres, fényűző étterem, a Versailles volt, amelyre több mint egy hónapot kellett várnia, így kipihenhette a csalódását. 1947 karácsonyát és harminckettedik születésnapját itt töltötte, menedzsere Louis Barrier, harmonikása Marc Bonel és zongoristája Robert Chauvigny társaságában. Januárban a nyitóesten hatalmas sikert aratott, majd hamar rájött, hogy rossz közönséget céloztak meg korábban.

Edith a Versailles-ban énekel. Hihetetlen siker ebben az elegáns étteremben. 30-40 dollárt kapunk fejenként.

részlet Edith harmonikása, Marc Bonel egyik akkori leveléből.

Kirobbanó örömét szerencséjére volt kivel megosztania: Marcel Cerdan, a bokszoló belépett az életébe. A nyitóesten ő is a közönségben ült. Kapcsolatuk ekkor bontakozott ki. Tavasszal együtt tértek vissza Párizsba.

A második (1948) és a harmadik (1948-1949) turné

Izgatottan, önbizalommal és hatalmas szerelemmel a szívében utazott vissza a számára idegen kontinensre. Ezúttal, azonban Kanadában mérettette meg magát a francia nyelvű területeken. 1948. szeptember 7-én Montrealban, 14-én Trois-Rivières-ben szerepelt. A montreali fellépéséről hangfelvétel is készült, melyet a 1999-ben illegálisan kiadtak. Pár héten belül azonnal visszavonták a forgalomból, így csak azon kevesek birtokában van a felvétel, akik az első napokban csaptak le a CD-re.

Kanada után még New Yorkba is ellátogatott, hogy visszatérjen a Versailles-ba pár hétre. Decemberben haza tért és a karácsonyt Casablancában töltötte, a városban, ahol Marcel lakott. Titokban kellett tartaniuk a kapcsolatot.

1949-ben harmadjára is visszatért Amerikába, ahol már sokkal nagyobb sikernek örvendett mint pár évvel ezelőtt. Sajnálatos módon ezen a turnén veszítette el Marcelt, aki éppen Edith-hez tartva lezuhant a repülővel.

Szólóest a Carnegie Hallban (1956, 1957)

Marcel halála után számos alkalommal visszatért az Egyesül Államokba, de csak 1956-ban, a carnegie hall-i fellépése szilárdította meg hírnevét. A közel háromezer férőhelyes Isaac Stern terem megtelt. A kirobbanó siker egy következő fellépést eredményezett 1957-ben. Szerencsére mind a két előadásról készült hangfelvétel, melyekből az 1956-osat maga Edith vette fel, hogy, mint magánvállalkozó, kiadhassa. Sajnos ez csak halála után 35 évvel valósult meg.

Leszerződött az amerikai Angel Records hanglemezvállalattal és énekelt a híres Capitol Records stúdiójában, ahol Frank Sinatra, a Beatles, Judy Garland dolgoztak, hogy néhányat említsünk. A kis francia nő meghódította Amerikát. Lemezei éppúgy fogytak itt is, mint Franciaországban. 1956-ra ő lett a legtöbbet kereső női énekesnő, előtte Elvis Presley állt a sorban. Egy estért átlagosan 7.000 dollárt kapott, ami 49.000 (mostani árfolyammal számolva ez durván 14.300.000 forint) egy héten. Ezek a számok napjainkban is hatalmas összegek. Kanada, USA, Dél-Amerika a lábai előtt hevertek akkoriban, az egész amerikai kontinens. Mexikóba, Brazíliába több alkalommal is meghívták televíziós műsorokba (melyek egy földrengés következtében mind megsemmisültek).

Búcsú Amerikától (1959)

1959. januárjában már meg volt a szerződése a Waldorf Astoriával és a híres Ed Sullivan show nevű televíziós műsorba is meghívást kapott, immár hatodik alkalommal. Ezen turné legnagyobb eseménye a harmadik carnegie hall-i fellépése lett volna, ugyanis ide is tárt karokkal várták őt. Ezt a nagy eseményt derékba törte egy egészségügyi probléma: Edith-et sürgősen meg kellett műteni gyomorfekély következtében. Egy teljes hónap lábadozás után engedték ki a kórházból, majd két nap múlva bélelzáródással operálták. Újabb egy hónap kezelés messze Franciaországtól, egy new yorki kórházban. Ekkor már három hónapja tartózkodott az Egyesült Államokban, ebből kettőt kórházban töltött. Amint kiengedték újból az Ed Sullivan Show műsorában szerepelhetett.

Ed Sullivan Show, 1959. április 26-án, a műtétek után.

1959. júniusán felszállt az Orly reptérre tartó gépre és sosem látta többé Amerikát. Egészségi állapota megrendült, 1960-ban egy évet hallgatott és innen már nem volt visszaút. Mégis szinte felfoghatatlan, hogy valaki, aki a semmiből, az utcáról indult, meghódítsa az egész amerikai kontinenset mint francia előadó. Ez csak nagyon keveseknek sikerült, csupán a profiknak, a legjobbaknak…