A második világháború utáni időszak egyik legkiemelkedőbb dala, amely a nyomasztó közhangulatba utat tört magának, és egy kis reményt hozott a lelkileg kimerült embereknek. Azóta éneklik angolul, németül, olaszul, spanyolul, magyarul és számos más nyelven. Dallamát az egész világon ismerik, rengeteg filmben dolgozták már fel. Vajon Edith Piaf gondolta, hogy […]
Ma 58 éve, hogy Edith Piaf eltávozott az élők sorából, de még mindig akadnak érdekességek, ritkaságok, kuriózumok vele kapcsolatosan – főleg a magyar közönség számára. Halála előtt két évvel a luxemburgi rádió néhány embere ellátogatott Párizsba, hogy beszélgessenek vele, és rögzítsék az elhangzottakat majd egy tervben lévő rádió műsorhoz. A […]
A mai nap egy nem mindennapi témába vágunk bele: Piaf és az új generáció. Sokaknak talán érthetetlen maga a cím is, főleg magyar vonatkozásban, de időről időre az emberek felfedezik a múlt értékeit. Számomra is érdekes a téma, hisz magam is ezt a generációt erősítem, ám meglepett, hogy vannak még […]
“Egész életemben egyetlen férfit szerettem: Marcel Cerdant, és egész életemben egyetlen férfira vártam: Théo Sarapóra.” Edith Piaf, 1962 Kétségkívül 1962 egyik legnagyobb híre Franciaországban Edith Piaf és Théo Sarapo házassága volt. A 20 évvel idősebb világhírű énekesnő igent mondott egy ismeretlen, 27 éves görög fiúnak. A vélemények természetesen megosztóak voltak, […]
Hangfelvételek ezrei lapulnak országszerte archívumokban, amelyeknek a háromnegyedét nem is ismerjük. Edith Piaffal ez még nyomonkövethetetlenebb, hisz csak Európa szerte közel 10 országban vendégszerepelt, ki tudja milyen felvételek várnak, hogy egyszer felfedezzék őket. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy Magyarországon sosem járt, mégis van egy rendkívüli dokumentum az MTVA archívumában, melyet Szepesi […]
Edith Piaf olyan kivételes előadó, hogy hazájában, Franciaországban több mint 80 könyvet adtak ki róla az elmúlt öt évtizedben. Ebből öt jutott el hozzánk lefordítva és egy eredeti magyar nyelven íródott. Ismerjük mindet? A mai bejegyzésben ezen könyvek ismertetése következik személyes véleménnyel. Edith Piaf: Nem bánok semmit sem – Kossuth […]
Olaszország, Görögország, Algéria, Marokkó, Egyiptom, Svédország, Dánia, Norvégia – csak néhány ország a sok közül, ahol valaha vendégszerepelt. Az akkori politikai ellentétek nagyban befolyásolták és megakadályozták a keleti turnék megvalósítását a nyugati világból, így hatalmas blokád alakult ki Piaf és Magyarország között. Vajon hívták őt ide valaha? Természetesen! A Vidám […]
Sok tévhit, pontatlanság kering a köztudatban, amelyet nem árt rendbe tennünk egy kicsit. Edith Piaf természetesen nem volt szent, de olyan zűrös sem, mint amilyennek állítják azt legtöbben. A mai bejegyzésben egy kicsit mélyebbre ásunk az alkohol, a drog és a férfiak témájában. Az alkohol Talán az egyik legkényesebbel kezdeném, […]
Edith nyitotta fel a szememet és mutatta meg mi is az élet. Sokan megfordultak Edith szakmai és magán életében az évek során, de csak kevesen maradtak hűek hozzá. Marc Bonel ezen kevesek egyike volt, aki 18 éven át kísérte őt harmonikán a lemezeken, a fellépéseken, a rádióban és a televízióban, […]
Négy éve, 2016. április 1-én született meg a Facebook oldal, amely ezen idő alatt közel 1500 magyar embernek nyerte el a tetszését és pontosan 296 bejegyzés készült rajta. Ezen esemény megünneplése alkalmából ma megnyílik a hivatalos magyar Edith Piaf weboldala is, a piaf.hu folyamatosan bővülő tartalmakkal. A kezdetek – néhány […]
Drágán fizetek meg az ostobaságaimért. mondta sírva Hugues Vassalnak, egyik bizalmasának, fényképészének. Amikor 1963 nyarán megjelent férjével, Theóval a nizzai reptéren, a rajongók, újságírók egyáltalán nem sejtették, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy látják szeretett énekesnőjüket. Innen kocsival mentek tovább a fél órára fekvő Saint-Jean Cap Ferrat-ban lévő “La […]
Sokszor megfeledkezünk azokról az emberekről, akik meghatározták Edith karrierjét, életét egy adott dallal, vagy cselekedetükkel. A legtöbbször a szövegírók és zeneszerzők szorulnak a háttérbe, akik nélkül sosem jöhettek volna létre az ismert Piaf slágerek. Henri Contet szintén ezen elfeledett személyek csapatát erősíti, ám ő több volt mint szerző… Az ismeretlen […]
Sikeresnek lenni a szülőhazámban, Franciaországban, ahol az emberek ugyanazt a nyelvet beszélik, és megértik, semmiség: a célom egy nemzetközi karrier. Megakarom ríkatni az embereket, annak ellenére, hogy nem értik szavaimat. számolt be terveiről Edith. Talán furcsán hangzik, de eleinte nem mentek a dolgok zökkenőmentesen. A nagy Edith Piaf kudarcot vallott […]
Non rien de rien, non, je ne regrette rien – a dal amelyet mindenki ismer, még ha az előadóját nem is. De a történetét ismerjük? Hogy mitől lett ekkora hatalmas siker, attól eltekintve, hogy Edith-nek nehéz élete volt? Előzmények 1959. december 13-án Edith elájult a színpadon Dreux-ben. Ennek oka az […]
Az utca törékeny virágának már nem kell a párizsi színpadokon hervadoznia, miután megerősödött és tapasztalatot szerzett… hatalmas sikert aratott. írta a Paris Soir másnapi száma Az ABC Színház színpadán 1937. március 26-án debütált Edith Piaf élete akkori legnagyobb közönsége előtt. 1935-ben kezdte karrierjét bárokban, de csak ekkor vált nagy énekesnővé, […]
Micsoda rendkívüli nő! Nem a Földön, hanem valahol máshol él, egy szebb világban teli gyönyörrel. Mint egy angyal! Én ilyennek látom Guite-et. Ő a legjobb barátom és a nő, akit a legjobban szeretek a világon. mondta az énekesnő Marguerite-ről. Nem kell mélyen kutatnunk Piaf repertoárjában, ahhoz, hogy rábukkanjunk egy Marguerite […]
0 hozzászólás